Piroska Molnár

Piroska Molnár

Biography: Molnár Piroska (Ózd, 1945. október 1. –) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő,érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. Eötvös Péter zeneszerző volt felesége. Szülei: Molnár József és Andrássi Viktória. Édesapja nem tért haza a szovjet fogságból, egyedül maradt édesanyja vissza szeretett volna térni Erdélybe, de ekkor már lezárták a határokat. Kunágotán telepedtek le, meghatározó gyermekkori élményei ehhez a településhez kötik. A mama tanácsára (tanuljon szakmát) Szegeden közgazdasági technikumban érettségizett. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1968-ban végzett (eközben fellépett az 1966-os Táncdalfesztiválon), ezt követően a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol 1971-ig volt tag. 1971 és 1978 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott. 1978-tól 1982-ig a Nemzeti Színházhoz köti szerződés. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja. 1984-től, 18 éven át ismét a kaposvári társulatot erősíti. 2002 és 2013között a Nemzeti Színház tagja. 2013-tól a Thália Színház tagja. Rendszeresen fellépője az 1982-ben alapított Kőszegi Várszínház bemutatóinak. A prózai szerepek mellett, számos zenés darab főszereplője is, így például a Mohácsi János által rendezett Csárdáskirálynő Ceciliája, és az Ármány és szerelem, mely alakításáért 2010-ben elnyerte a színikritikusok Fővárosi Színházi Díját. Kurtág György kortárs zeneszerző kérésére, unszolására elvállalta a Beckett-töredékekre írott darabjában – What is the Word (Op. 30) – való közreműködést, 2008-ban. Az előadás bemutatója a Zeneakadémián volt, amelyet számos külföldi (Salzburg, Berlin, Zürich) fellépés is követett. Eötvös Péter, Vocal Works című Cd-jén, a Mese című darab közreműködője volt. 2005 óta az Aase-díj kuratóriumának tagja. 2010-ben Nagymama-díjat alapított a legígéretesebb kaposvári fiatal női és férfi színész számára, amelyet évente ítélnek oda és 100-100 ezer Ft jelképes díjjal jár. Az elismerést minden évben Csiky Gergely születésnapján, december 8-án (először 2011-ben) adják át. 2011-ben Komlós Juci helyére a Nemzet Színészévé választották. 2011 őszétől a m1 IrReality Show-jának, a Munkaügyeknek a főszereplője, ahol Sipeki Elvirát, a Munkaügyi Hivatal osztályvezetőjét alakítja. A férje volt Eötvös Péter zeneszerző 1968-tól, de később elváltak, és egy közös gyermekük született 1969-ben, Eötvös György, aki 1995-ben elhunyt. Forrás: Wikipédia

Place of Birth: Not available

Birthday: October 01, 1945

Deathday: N/A

Popularity:

0.202

Known For

Csendes éj
Csendes éj

2024-03-01

Dollybirds
Dollybirds

1997-02-20

Szamba
Szamba

1996-04-11

The Dream Car
The Dream Car

2000-12-14

Hippolyt
Hippolyt

1999-12-09

Taxidermia
Taxidermia

2006-08-23

The Stationmaster Meets His Match
The Stationmaster Meets His Match

1980-11-12

Ants' Nest
Ants' Nest

1971-10-21

Kissed By The Devil
Kissed By The Devil

2022-08-01

Haunted Holiday
Haunted Holiday

2010-01-29

Fateless
Fateless

2005-02-10

Rinaldó
Rinaldó

2003-02-27

Young, Dumb and Full of Love
Young, Dumb and Full of Love

2006-02-01

The Notebook
The Notebook

2013-07-03

129
129

2023-02-04

Streamschool
Streamschool

2011-10-11

Escape Room
Escape Room

2021-12-25

Free Fall
Free Fall

2014-09-25

The Match
The Match

1981-08-13

The Last Chance
The Last Chance

1973-08-13

Swap
Swap

1978-01-01

Liza, the Fox-Fairy
Liza, the Fox-Fairy

2015-02-19

Gypsy Lore
Gypsy Lore

1997-01-01

Makra
Makra

1974-11-14

Szuperbojz
Szuperbojz

2010-10-29

Gulls and Gangsters
Gulls and Gangsters

1997-05-15

Last Desk
Last Desk

1975-05-27

The Valley
The Valley

1968-02-08

Esküvőtől válóperig
Esküvőtől válóperig

Stop Mom Theresa!
Stop Mom Theresa!

2004-12-16

Aglaya
Aglaya

2012-10-11

Tabló
Tabló

2008-09-18

We Never Die!
We Never Die!

1993-01-15

Awakening
Awakening

1995-10-05

Dolina
Dolina

2007-10-25

The Insult
The Insult

1983-02-17

Nobody's Daughter
Nobody's Daughter

1976-03-04

Memories of a River
Memories of a River

1990-02-08

Rokonok
Rokonok

2006-02-09

The Prince and the Pauper
The Prince and the Pauper

2000-12-01

Μαφιόζοι στο Αιγαίο
Μαφιόζοι στο Αιγαίο

2006-11-23

The Tragedy of Man
The Tragedy of Man

2011-11-27

Rohamsisakos Madonna
Rohamsisakos Madonna

1984-07-13

My Sweden – A Changing Wilderness
My Sweden – A Changing Wilderness

2024-11-14

The Hungarian Dressmaker
The Hungarian Dressmaker

2024-09-26

Így írtok ti
Így írtok ti

1994-09-29

Ványa bácsi - Buborékkeringő
Ványa bácsi - Buborékkeringő

2025-01-22